A cukorbetegek egyik legnagyobb kihívása, hogy megtanulják megfelelő adagokra porciózni a napi inzulinszükségletüket. A feladat nem is olyan könnyű, plána az első, kezdeti időszakban. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy hirtelen leesik, vagy tartósan is magasabb lesz a vér cukortartalma a kelleténél. Sajnos a kitapasztalás velejárói ezek. Azonban az előírt diéta és szénhidrátmennyiség betartásával gyorsan ki lehet kísérletezni a helyes elosztást. Általában a kezelőorvos is aktívan segédkezik a páciens rutinjának kialakításában. Az inzulin adagolása ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik a diabéteszesek életvitelében. Egy-egy roham ugyanis tönkreteheti a betegek teljes napját. Ez pedig kisgyerekeknél és felnőtteknél is egyaránt veszélyes.
Sajnos nem létezik egy egyetemes módszer, amellyel mindenkinek egyformán meghatározható a napi inzulinmennyisége. Sőt, a rendszeres kontrollvizsgálatokon ezt is ellenőrzi az orvos. Átlagot vonnak az elmúlt három hónap mért vércukoreredményeiből és ennek egy bizonyos érték közé kell esnie. Ha ennél jóval magasabb, akkor vagy a diétán vagy pedig az inzulin rendszeren kell változtatnia a páciensnek és a diabetológusnak.
Az inzulinterápiára szoruló betegeknek például ezért is kell napjában 4-5 alkalommal megmérnie és feljegyeznie a vércukorszintjét. A vércukornaplóból látható, hogy a bázis vagy épp a bólus inzulinegységeket kell-e megreformálni. Az étkezések előtti és utáni vércukor ugyanis különböző fajta inzulinok működéséről árulkodik.
Fontos azonban, hogy a beteg soha ne próbálja meg önmaga megváltoztatni a felírt terápiát. Mindig konzultálni kell a kezelőorvossal, vagy éppenséggel a dietetikussal, ha a diabéteszes úgy érzi, hogy nemn kielégítő az előírt étrend és inzulinterápia.