Kategóriák
Ruha

Izgalmas póló minták – ha felhívnád magadra a figyelmet

Ki ne szeretné azokat az élethelyzetet, amikor minden szem rá szegeződik öltözéke miatt? Különösen a nőknek jelent ez nagy bókot, de azért a férfiak is örülnek, ha elégedett tekintetek köszöntik ruhaválasztásukat. Egy jól öltözött személy pozitív benyomást tud kelteni az emberekben, ráadásul igényes megjelenése miatt kitüntetett figyelmet is kap. Szokták mondani, hogy nem a ruha teszi az embert, de azért néha mégis. Számít a megjelenés, a kiválasztott ruha, cipő, táska és egyéb kiegészítők.

Mivel hívhatod fel magadra a figyelmet?

Sok mindennel. Még a rosszul kiválasztott ruhadarabokkal is, de most nem erről írunk, inkább jó példákat hozunk. Először is a színválasztással tudjuk megragadni mások figyelmét: az erős színek nagyon szembetűnőek, így ha ilyen ruhadarabot választunk magunknak, biztosak lehetünk benne, hogy kitűnünk a tömegből. Persze, nem mindegy, hogy milyen színt mivel párosítunk. Ha nem tudjuk, mi mivel megy, akkor inkább nézzünk utána, vagy kérjük ki szakértő tanácsát. Vigyázzunk, mert ruhánk színe elárulja jellemünket is.

Kiegészítőkkel is kitűnhetünk, ugyanis egy szép táska, karkötő, fülbevaló vagy nyaklánc is tud megnyerő lenni. Emellett a cipő kiválasztása is fontos szempont öltözéskor. Figyeljünk a színére, mintázatára és formájára is.

Izgalmas póló minták

Talán nem is gondolnánk, de egy egyszerű pólóval is magunkra hívhatjuk az emberek figyelmét. Hogy hogyan? Egy vicces felirattal vagy egy érdekes rajzzal, grafikával. A feliratos pólók ugyanis még mindig elég menők: általuk jellemezhetjük magunkat, és üzenetet közvetíthetünk a külvilág felé. Érdemes azért jól meggondolni, hogy milyen alkalomra milyen feliratú pólót veszünk fel. Komolyabb társaságba nem igazán ajánlott ilyet felvenni, de baráti összejöveteleken, családi találkozásokkor bátran használhatjuk. Ha szeretnénk valamilyen ütős grafikájú és feliratú pólót magunknak, akkor nézzük meg a Bastard felhozatalát: https://www.bastard.hu/polok/ Itt biztosan találunk hozzánk illő felsőt, de akár alsóneműt, overált, valamint táskát, zoknit és törölközőt is. Jó keresgélést kívánunk!